Rendszergazda szolgáltatások az egyes csomagokban

Rendszergazda csomagajánlatok kialakításánál igyekeztünk minden piaci szereplő igényéhez alkalmazkodni, legyen az  egy pár fős vállalkozás, vagy akár száz főt meghaladó nagyvállalat. A monitoring alap csomagunkat kizárólag egy-két fős cégek vehetik igénybe, hiszen a a riportolás a többi esetben automatikusan elérhető. Ennek a csomagnak a lényege, hogy az eszközök (amennyiben alkalmasak rá) bekerülnek felügyeleti központunkba, így rendszergazda munkatársaink az esetleges leállásról, rendszerhibáról sok esetben előbb értesülnek, mint ügyfelünk. Könnyen belátható, ha minél hamarabb észlelhető egy meghibásodás, annál hamarabb lehet a szükséges intézkedéseket megtenni, és annál kisebb lesz a leállás okozta veszteség. Monitoring csomagunkat igénybe vevő ügyfeleink óradíjas konstrukcióban korlátlan segítséget kaphatnak ügyfélszolgálatunktól, valamint távolról belépve rendszergazda munkatársaink elhárítják az esetleges problémákat.

Következő csomagunk még mindig inkább a néhány fős irodai cégekhez szól, de feltételezi, hogy valamilyen hálózattal és központi adattárolási megoldással már bír az ügyfél. Sokszor tapasztaljuk, hogy a központosított rendszer már rendelkezésre áll, de hiányzik az adatmentés, nincsen vírusvédelem, vagy tűzfalmegoldás. Ilyenkor összeülünk, és rendszergazda munkatársainkkal javaslatot teszünk, hogy szépen minden a helyére kerüljön, és kialakuljon egy informatikai házirend is.

Legnagyobb csomagunkat a közepes méretű ügyfelek igényeihez igazítottuk, ahol az előző rendszergazda szolgáltatások mellett, már szerepet kap a távoli munkavégzés, esetleges felhős migráció, ügyviteli rendszerek menedzsmentje is.

Mivel minden egyes vállalat más és más, így az itt szereplő rendszergazda feladatok csak a példaként szerepelnek, minden ügyfelünk esetében személyre szabjuk szolgáltatásainkat. Van olyan vállalkozás, ahol  a rendelkezésre állás fontos, hiszen az üzemeltetett eszközöknek éjjel-nappal mennie kell. Itt nemcsak a hálózatot tesszük erre alkalmassá, hanem a szerverkörnyezetet is redundánsá alakítjuk. Ez nyilván a legköltségesebb, de egyben a legmegbízhatóbb megoldás is. Ha ekkora ráfordítás nem szükséges, és egy kisebb leállás nem okoz nagy kiesést a munkamenetben, akkor csak adatmentéseket, vagy snapshotokat készítünk.  

 

Erre sok gyártó, sok terméke alkalmas, nekünk egyik kedvelt megoldásunk a felhős mentésen kívül a Synology termékcsaládja.

 

Ha érdekel, hogy rendszered mennyire megbízható, vagy csak érdekel egy rendszergazda szakértői vélemény, vagy javaslat, akkor keress minket bizalommal!