Centrál Hotel 21 – WIFI hálózat tervezése és rendszergazda szolgáltatás

A hotel üzemeltetésétől megkeresés érkezett, hogy az informatikai hálózat nem minden esetben megfelelő, nincs elegendő jelerősség. A felmérést követően, a megkapott alaprajz alapján, szoftveresen elkészítettük a terveket az új hálózatra mindhárom szinten. A WIFI hálózat tervezése után, rendszergazda munkatársaink négy munkanap alatt behúzták az új kábeleket, és kialakították az új végpontokat. Utána felszereltük a Zyxel kontrollervezérelt “WIFI szóró” eszközöket, majd a végpontokat bekötöttük az új rendezőbe. Ezután már csak a rendszermérnöki munka maradt hátra, hiszen a tűzfalnak és a kontrollernek is működnie kellett. 

wifi

Utolsóként pedig átadtuk a rendszer műszaki dokumentációját, és a mérési jegyzőkönyvet.

Jelenleg a telepített rendszert rendszergazda szolgáltatásunk keretében üzemeltetjük is. Monitoring szoftverünk 0-24 órában figyeli a hálózati eszközöket, és minden olyan hálózati kiszolgálót, amelynek leállása fennakadást okozna a mindennapi működésben.

Ha szeretnél te is megbízható vezeték nélküli hálózatot, akkor az egyik legfontosabb lépés a WIFI hálózat tervezése. Minden más csak ez után következhet.

De hogyan is történik a WIFI hálózat tervezése és a hálózatépítés? Milyen lépésekből áll? Pár mondatban bemutatjuk nektek mi hogyan dolgozunk. A legfontosabb az ügyfél igényeinek megismerése, Fontos, hogy a gondos tervezés során a legapróbb részletekre is kitérjetek, mert csak így határozható meg a megfelelő eszköztípus.

Meg kell határozni a rendszer felépítését és célját. Nyilván más eszköz kell egy olyan irodaházba, ahol a nagyon sok cég használ nagyon sok WIFI egységet, és más eszköz egy gyártócsarnokba, ahol csak egyetlen cég üzemel. A hotel esetében nem volt konkurens WIFI, így ezzel kevésbé kellett számolnunk.

Fontos, hogy hányan “lógnak” majd a hálózaton. Ezt is bele kell kalkulálni. Fontos a falazat, a födém, minden épületjellemző. A szoftveres hálózat tervezése mellett szükséges a tényleges helyszíni mérés is.

Erről majd születni fog egy nagy cikk, hogy lássátok, mennyire összetett feladat ez. 

Rendszergazda szemmel – Office 365 vagy Office 2019?

Rendszergazdaként gyakran megkérdezik ügyfeleink, hogy mi a különbség az Office 365 és az Office 2019 között.

 

Mi az Office 365?

 

 

A Microsoft Office 365 havi vagy éves előfizetésen alapuló szolgáltatás, amely a már jól ismert Office alkalmazásokat, és más felhőalapú szolgáltatásokat kínálja. Sokfajta előfizetés létezik otthoni felhasználóknak, kis- és középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak, sőt, iskolák és nonprofit szervezetek számára is elérhető. Ezen előfizetések között találunk olyat, ami magában foglalja a hagyományos Office alkalmazásokat (például az Outlook, Word, Excel, PowerPoint stb.), és lehetőséget biztosít a számítógépre történő telepítésre. Fontos megjegyezni, hogy az Office 365 web alapú hozzáférést is kínál a hagyományos Office alkalmazásokhoz (Outlook, Word, Excel), valamint számos más webes szolgáltatás széles skáláját kínálja. Ilyen például a Teams, a Yammer, Stream, és a Sway is.

 

Az összes Office 365 előfizetés tartalmaz 1 TB felhőalapú tárolást, az említett Office online szolgáltatásokat,a mobilalkalmazások teljes funkcionalitását, az új szolgáltatások folyamatos frissítését, valamint a biztonsági javításokat.

Mi az Office 2019?

 

Az Office 2019 a „hagyományos” Office csomag legfrissebb verziója, az Office 2016 utáni kiadás. Egyszeri vásárlásként kerül értékesítésre, egy PC-re vagy Mac-re, és a tiéd marad, amíg a gépet használod. Az Office 2019 otthoni vagy üzleti verziója tartalmazza a Word, az Excel, a PowerPoint és az Outlook alkalmazásokat. Ha új verzió jelenik meg, akkor nincs lehetőség a legújabb szoftver használatára, azt újra, teljes áron meg kell vásárolni. Az Office 2019 felhasználók nem kapnak szolgáltatásfrissítéseket, viszont a stabilitási és biztonsági frissítések rendelkezésre állnak.

Mi a különbség az Office 365 és az Office 2019 között?

 

 

Az első különbség a fizetési modellben van: az Office 2019 egy vásárlási, míg az Office 365 egy bérleti konstrukció. Hasonló példa lehetne egy autó megvásárlása szemben a bérléssel. Vannak ügyfelek, akik befektetnek az új autóba, mert tudják, hogy az elkövetkezendő sok évben használni fogják azt, és kevésbé fontos az új technológiák megjelenése. Míg az autókölcsönzés szinte minden hónapban lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy új autót béreljen, mindig az autóipar legkorszerűbb technológiával.

 

A második különbség pedig a hozzáadott plusz szolgáltatásokban van. Az Office 365 sokkal több alkalmazást és lehetőséget tartalmaz.

Melyiket válasszam?

 

 

Nyilvánvaló, hogy a Microsoft azt szeretné, hogy a vállalkozások az Office 365 valamelyik csomagját használják. Mi is elfogultak vagyunk, mivel rendszergazdaként valóban hisszük, hogy jobb üzleti eredmények érhetők el modern eszközökkel egy új felhő alapú munkahelyen. Persze itt is, mint minden vásárlási döntésnél, meg kell vizsgálnod céged helyzetét, fejlődési terveit.

Ahogy írtuk, ha fontos az innováció, a rendszeres frissítés, a felhő alapú közös munka, akkor mindenképpen megéri a bérleti konstrukció. Nem beszélve arról, hogy ez az egész nem eszköz kötött, hanem felhasználói fiókhoz. A fiók tulajdonosa akár öt eszközre is telepítheti az alkalmazásokat.

Ha az előbb leírt szempontok kevésbé érdekesek, vagy nem fontos, hogy a termék eszközhöz kötött, akkor a vásárlás is szóba jöhet. Elmondható, hogy verziótól függően körülbelül 2-3 év használat esetén “térül meg” a vásárolt termék.

Mennyire bonyolult?

 

 

Semennyire. Ha cégedet szeretnéd modernizálni keress minket, mindent elmondunk, és segítünk az átállásban.

Rendszergazda szolgáltatások az egyes csomagokban

Rendszergazda csomagajánlatok kialakításánál igyekeztünk minden piaci szereplő igényéhez alkalmazkodni, legyen az  egy pár fős vállalkozás, vagy akár száz főt meghaladó nagyvállalat. A monitoring alap csomagunkat kizárólag egy-két fős cégek vehetik igénybe, hiszen a a riportolás a többi esetben automatikusan elérhető. Ennek a csomagnak a lényege, hogy az eszközök (amennyiben alkalmasak rá) bekerülnek felügyeleti központunkba, így rendszergazda munkatársaink az esetleges leállásról, rendszerhibáról sok esetben előbb értesülnek, mint ügyfelünk. Könnyen belátható, ha minél hamarabb észlelhető egy meghibásodás, annál hamarabb lehet a szükséges intézkedéseket megtenni, és annál kisebb lesz a leállás okozta veszteség. Monitoring csomagunkat igénybe vevő ügyfeleink óradíjas konstrukcióban korlátlan segítséget kaphatnak ügyfélszolgálatunktól, valamint távolról belépve rendszergazda munkatársaink elhárítják az esetleges problémákat.

Következő csomagunk még mindig inkább a néhány fős irodai cégekhez szól, de feltételezi, hogy valamilyen hálózattal és központi adattárolási megoldással már bír az ügyfél. Sokszor tapasztaljuk, hogy a központosított rendszer már rendelkezésre áll, de hiányzik az adatmentés, nincsen vírusvédelem, vagy tűzfalmegoldás. Ilyenkor összeülünk, és rendszergazda munkatársainkkal javaslatot teszünk, hogy szépen minden a helyére kerüljön, és kialakuljon egy informatikai házirend is.

Legnagyobb csomagunkat a közepes méretű ügyfelek igényeihez igazítottuk, ahol az előző rendszergazda szolgáltatások mellett, már szerepet kap a távoli munkavégzés, esetleges felhős migráció, ügyviteli rendszerek menedzsmentje is.

Mivel minden egyes vállalat más és más, így az itt szereplő rendszergazda feladatok csak a példaként szerepelnek, minden ügyfelünk esetében személyre szabjuk szolgáltatásainkat. Van olyan vállalkozás, ahol  a rendelkezésre állás fontos, hiszen az üzemeltetett eszközöknek éjjel-nappal mennie kell. Itt nemcsak a hálózatot tesszük erre alkalmassá, hanem a szerverkörnyezetet is redundánsá alakítjuk. Ez nyilván a legköltségesebb, de egyben a legmegbízhatóbb megoldás is. Ha ekkora ráfordítás nem szükséges, és egy kisebb leállás nem okoz nagy kiesést a munkamenetben, akkor csak adatmentéseket, vagy snapshotokat készítünk.  

 

Erre sok gyártó, sok terméke alkalmas, nekünk egyik kedvelt megoldásunk a felhős mentésen kívül a Synology termékcsaládja.

 

Ha érdekel, hogy rendszered mennyire megbízható, vagy csak érdekel egy rendszergazda szakértői vélemény, vagy javaslat, akkor keress minket bizalommal!

Rendszergazda szemmel – Informatikai szolgáltató? Miért jobb egy külsős?

Koncentrált tudás

Egy informatikai szolgáltató segítségével a vállalkozásod hozzáférhet olyan erőforrásokhoz, amely nemcsak egyetlen rendszergazda szakterületét jelenti, hanem egy informatikai szakembergárda együttes, specifikus és különböző területeket felölelő tapasztalatát. Rendszergazda munkatársaink segítségével mindig hozzáférhetsz a szükséges szakértőhöz, és helyzettől függően, akár a havi szolgáltatási költségeid közé is beletartozhat.

Személyre szabott informatikai stratégia az üzleti sikerek eléréséhez

A szerződött informatikai szolgáltatók objektíven elemzik üzleti tevékenységedet. Milyen  üzleti céljaid vannak? Jelenleg hogyan dolgoztok? Mennyire hatékony? Van-e jobb megoldás? Mi biztosítja a legnagyobb termelékenységet a legkisebb költségek mellett?
A szerződött szolgáltatók alkalmazása bőven túlmutat azon, hogy megjavítsanak egy eszközt, vagy újraindítsák a számítógéped. A közös munkának egy informatikai stratégiára is ki kell terjednie céljaid mielőbbi elérése érdekében, melyet rendszergazda munkatársainkkal közösen alakíthatsz ki.

Innováció

Ha szerződött rendszergazda céget alkalmazol, akkor a folyamatos megújulás biztosított, hiszen ők a piacon jelenlévő legújabb megoldásokat szállítják vállalkozásodnak. A beszállítóknak és az állandó képzésnek köszönhetően mi is a legmodernebb műszaki információkkal rendelkezünk. Mindezek miatt neked nem szükséges saját rendszergazdát alkalmaznod, illetve folyamatos oktatásról gondoskodnod.

Működési költségek csökkentése

A teljes munkaidős
rendszergazda alkalmazása, vagy egy teljes belső informatikai osztály
fenntartása jelentős költségekkel jár. Ez magában foglalja a fizetést, a
juttatásokat, a képzést, a távollétet. Szerződött informatikai szolgáltatóval
személyre szabott támogatási szint, valamint bér -és képzési költségek nélküli
szolgáltatás érhető el.

Informatikai biztonság – pár tipp, hogyan növeld cégednél

Használj egyedi és erős jelszavakat

Nem túl szerencsés a szavakban használt karaktereket szimbólumokkal helyettesíteni, mint például a hello he11o. Informatikai biztonság szempontból ez nem kielégítő, hiszen ezek a rövid, nehezen olvasható jelszavak bonyolultnak tűnhetnek emberi szemmel, de nagyon egyszerűek egy számítógép számára. Ehelyett használj inkább nagyon hosszú szavakat, vagy egy olyan rövid mondatot, amelyre mindig emlékszel. Ha ezt esetleg kiegészíted egy-egy speciális karakterrel, vagy nagybetűvel akkor vagy a legjobb. 🙂 Lehetőség szerint minden regisztrációnál használj más-más jelszót. Ez azért fontos, mert ha az adott oldalt feltörik, és a jelszakavat nem megfelelően tárolták, akkor a te felhasználónév és jelszó párosod is rossz kezekbe kerül. Ekkor az illetéktelenek nincs más dolguk, mint, hogy különféle ismert oldalakon próbálkozzanak vele. Elsősorban olyanokon, amelyekkel pénzügyi tranzakciókat lehet lebonyolítani. De ide még visszatérünk.
Eszközbelépésnél használj olyan biometriákat, mint az ujjlenyomat-olvasó és az arcfelismerés.


Ha szeretnéd, tesztelheted is jelszavadat.
https://howsecureismypassword.net/

Használj kettős hitelesítést

Kétfaktoros hitelesítésnél nemcsak felhasználónév és jelszópárost kell megadni a belépés során, hanem egy második, olyan eljárást is, amely egyértelműen felhasználóhoz kötött. Ez lehet egy mobiltelefonra kiküldött egyedi jelszó, vagy fizikai token, de más eljárások is léteznek.
Ezt belépési formát elég sok oldal támogatja, a pénzintézeti oldalaknál kötelező is.
Javasoljuk, hogy ahol csak teheted, használd. (pl. Facebook, Google fiók, PayPal) vagy bármilyen olyan oldal, melynek segítségével pénzügyi, vásárlási tranzakció indítható.

Szoftverfrissítések

A szoftverek naprakészsége elengedhetetlen annak eléréséhez, hogy a hackerek ne férjenek hozzá a bizalmas információkhoz Ez minden hálózatnak elengedhetetlen biztonsági alappillére.
A szoftverfrissítés azért fontos, mert gyakran tartalmaz kritikus javításokat a biztonsági lyukakhoz. Valójában a káros, rosszindulatú támadások közül sokan kihasználják a szoftverek sebezhetőségét például az operációs rendszerekét, vagy a böngészőkét. Ezek a programok rendszeres frissítést igényelnek, hogy biztonságosan és megbízhatóan működjenek. Bár kellemetlen a munka leállása a frissítési folyamat során, azonban ez hosszútávon biztosan megtérül.

 

Ha kíváncsi vagy, hogy megfelelő informatikai biztonság van cégednél, vagy érdekelne egy szakvélemény ezzel kapcsolatban, keress minket bátran! https://www.ndistudio.hu/ugyfelszolgalat

 

Rendszergazda szemmel – Felhő, vagy saját szerver?

Rendszergazda szemmel látjuk és nem győzzük hangoztatni, hogy mennyire fontos egy üzletmenet folytonossági terv megléte, mert például egy szerver meghibásodása, akár katasztrofális hatással is lehet vállalkozásodra. Tegyük fel azonban, hogy rendelkeztek ilyennel, és tudod, hogy mit fogsz tenni, ha a kiszolgáló meghibásodik. Milyen szempontokat kell mérlegelni a megfelelő eszköz kiválasztásakor?

A legnagyobb döntés az, hogy felhőalapú vagy házon belüli szerver infrastruktúra kerül kialakításra. Bár lehet, hogy egy egyszerű választásnak tűnik, a döntés során sok mindent meg kell fontolni. Az első tényező az, hogy mennyire fontos az üzemidő. A felhőalapú megoldások általában drágábbak, mint a házon belüli, de a felhő előnyei messze felülmúlhatják ezen költségekből fakadó hátrányokat. Például egy online üzleti tevékenység, melynél elengedhetetlen az állandó rendelkezésre állás, az emelt szolgáltatási szintért, valószínűleg hajlandók többet fizetni.

Az üzemidőtől nem függő vállalkozások inkább kialakítanak egy házon belüli megoldást.
Íme néhány előny és hátrány a felhő és a házon belüli szerverek között.

Saját szerver

Előnyei:
– Rendszergazda kezében van a backup.
– Kritikus adatok házon belül maradnak, nincs harmadik hozzáférés.
– Nem szükséges internetkapcsolat az adatokhoz.
– Kis -és közepes vállalatoknál költséghatékonyabb megoldás lehet.

Hátrányai:
– Meg kell vásárolni a hardvert.
– Helyet kell biztosítani az irodában és nem árt egy rendszergazda se, aki üzemelteti.
– Előfordulhat, hogy házon belüli mivolta érzékenyebb egy adatvesztésre.
– Nincs visszaállási időgarancia.

Felhős szerver

Előnyei:
– Nincs szükség a hardver megvásárlására.
– A gyorsan növekvő kisebb cégek számára előnyösebb lehet a kapacitás skálázhatósága miatt.
– Csak azért kell fizetned, amit ki is használsz.
– A rendszergazda bárhonnan kezdeményezheti a biztonsági mentést, vagy visszaállítást.
– Az adatmentés akár 15 perces időközökkel is megoldható, így egy esetleges adatvesztés esetén, minimális a kár.

Hátrányai:
– A szinte azonnali rendelkezésre állási idő miatt, azoknak a vállalatoknak költséges lehet, ahol nem ez a fő szempont.
– Bosszantó lehet a korlát. Bár, ezt a rendszergazda növelni tudja.
– Egy esetleges internet kimaradás miatt nem férhetsz hozzá az adatokhoz.
– A teljes adatvisszaállítás nagyon időigényes lehet.

Mint látható, mindkét megoldásnak sok előnye és hátránya van. Üzemeltetőként gyakran ajánlunk hibrid modellt az ügyfelek számára, ami a házon belüli és a felhő alapú lehetőségek kombinációját jelenti. A házon belüli saját szerverek lehetővé teszik, hogy ne kelljen az internetre támaszkodni. Ugyanakkor mégis kihasználhatják a felhő megoldás előnyeit, például az Office 365 – Microsoft Exchange levelezéssel, hogy nagy rendelkezésre állásnak köszönhetően bármikor csatlakozhatnak a szolgáltatáshoz.

Szintén hibrid megoldás lehet, hogy az ügyfél rendelkezik helyszíni szerverrel, helyi mentési tárolóval. Az alkalmazottak hozzáférhetnek gépükről az alkalmazásokhoz, fájlokhoz, Office 365 alapú levelezésükhöz, nyomtatókhoz a helyi hálózaton keresztül. Ezzel párhuzamosan a felhőalapú megoldásra az adatok mentésre kerülnek.

Ha bármilyen kérdésed lenne, esetleg tanácsot szeretnél rendszereddel kapcsolatban, vagy Office 365 megoldás érdekel, keress bennünket bátran telefonon, chat szobánkban, vagy emailen!

Az informatikai rendszergazda

Ügyfélként talán a legfontosabb számodra, hogy egy informatikai probléma esetén a leggyorsabban segítséghez juss. Sőt, talán még szerencsésebb, ha az informatikai rendszergazda még a telefonod előtt értesül a problémáról. Ezt megfelelő monitorozással tudja biztosítani. A kifizetett szolgáltatási díjért cserébe, a nagyobb informatikai szolgáltatók – mint mi is -, rendelkeznek ezekkel a szoftverekkel, kifizetik ezek díját, hogy a vállalat rendszergazdái a legrövidebb időn belül reagálhassanak egy incidens bekövetkezésekor.

Nagyon fontos a közös munka, hiszen neked biztosítanod kell – főleg sok munkavállaló esetén -, egy olyan rendszert, amely lehetővé teszi a hálózati forgalom naplózását, hogy mi keresni tudjuk a hibát. Ezek az ún. logok. Vannak olyan eszközök is, amelyek nem csupán logot és riportot biztosítja, hanem elsődleges vírus -és spamszűrést, behatolás észlelést, és tartalomszűrést is. Egy elsődleges védelmi vonal az informatikai rendszerben. Persze ettől még a kliens gépeken a végpontvédelmet biztosítani kell. Egy informatikai rendszergazda ezeket a beállításokat elvégzi, felügyeli, üzemelteti.

Sokszor tapasztaljuk, hogy az ügyfélnek nincs adatmentése, valamint semmilyen informatikai koncepcióval nem rendelkezik a vállalkozása. Egy ingyenes felmérés, és elbeszélgetés során általában hamar körvonalazódnak a lehetséges megoldások, mostanában inkább a felhős lehetőségek irányába. Itt is biztosítható az adatmentés, és az adatok visszaállítása. Van olyan ügyfél, akinek a korlátlan tárhely, van, akinek a levelezés, olyan is akad, akinek a Microsoft szoftverek használata a fontos. Ahány ház, annyi szokás.

A közös munkához hozzátartozik a rendszeres konzultáció, hogy mi is időben értesüljünk a várható fejlesztésekről, és szakmai tapasztalatunkat átadva javaslatokkal segítsük az üzletmenetet. Egy jó informatikai rendszergazda szolgáltatási köre gyakorlatilag bármilyen IT területet lefed. Legyen szó akár gépek beszerzéséről, mindennapos üzemeltetésről, hálózatépítésről, felhő megoldásról.

Ha segítségre van szükséged, vagy csak egyszerűen tudni szeretnéd, hogy a trendeknek megfelelően halad-e vállalkozásod az informatika területén, keress bennünket bátran! Segítünk!

Ismét Planet Kids, ismét hálózatépítés, de ezúttal Pécelen.

Zsolt, 2018 októberében megkeresett minket, hogy az ovi elköltözik, és az új helyen is igény lenne arra, hogy a kicsik képzéséhez szükséges, megfelelő minőségű hálózat rendelkezésre álljon. Kaptunk a lehetőségen és egy délelőtt alatt a kollégákkal kialakítottuk az új hálózatot. 🙂

Mivel jár egy rendszergazda lecserélése?

Megkereséseink során leendő partnereink legtöbbször a szolgáltatás színvonalára, azon belül is a probléma megoldásának lassúságára panaszkodnak. Az első kérdések között szokott lenni, hogy mennyire problémás, illetve mi a menete a jelenlegi rendszergazda lecserélésének. Elmondható, hogy ez általában zökkenőmentesen, a partnerek között maximálisan együttműködve szokott megvalósulni. Először a nyilvántartásból bekérjük az összes adatot, így például a szerver és hálózat adminisztrálásához szükséges belépési jelszavakat, valamint az ügyintézéshez szükséges paramétereket. Ezután a cégünk által kidolgozott egyedi biztonsági és kockázati űrlapon végigmenve felmérjük a hálózat és a géppark állapotát, javaslatot teszünk, és az igények figyelembevételével szerződést kötünk. Szóval egyáltalán nem bonyolult.
Ha kérdésed lenne, keress bennünket bátran, vagy írj emailt!